♥️ A MI GYERMEKEINK, AZ Ő HANGJUK 😔
Részletek a Sant’Egidio közösség gyermekeinek tanúságtételeiből Gázából, Ukrajnából, Szíriából, Afganisztánból…
„Nagyon-nagyon sokszor kellett elmenekülnünk. Már nem bírok így élni. Nem tudom elfogadni, hogy ez számunkra normálissá váljon. Nekem nem volt gyermekkorom. Félelemben élek.”
Lubna, 10 éves, Khan Júnisz
„Hajnali 6 óta sorban állok csak azért, hogy egy kis kenyeret vihessek haza. Néha 5–6 óra múlva jutok csak vissza a családomhoz. Néha rakéták hullanak. Félek, és nagyon veszélyes.”
Hasna, 8 éves, Gáza város
„Lisztért álltunk sorban, amikor az égből bombák hullottak. Futni kezdtem, menekültem. Most mi lesz velünk? Nincs élelmünk, semmink sincs, és még mozogni is veszélyes.”
Ramas, 10 éves, Maghazi
„A háború előtt a családommal éltem. Anyukámat Raghdának hívják. Két testvér vagyunk: a nővérem, Jenan 16 éves, én Tala vagyok, 11 éves. A kórház közelében laktunk, az Al-Shifa mellett. A házunk megsemmisült. Leégett mindenünkkel együtt. Emlékeket, könyveket, iratokat veszítettünk el.”
Tala, 11 éves, Gáza város
„A családommal Rafahba menekültünk. Minden nap nehéz volt. Nem volt elég étel. Nem volt tiszta víz. Mindig féltünk. Apukám mezőgazdaságot tanult, mindig dolgozott, segített az embereknek a földeken. Most már nem tud. Mi lesz velünk? Mi csak békében szeretnénk élni. Biztonságos otthont szeretnénk. Apa dolgozni akar. Mi, gyerekek tanulni szeretnénk. Mindannyian újra álmodni akarunk.”
Emad, 12 éves, Rafah
„Itt háború van. Minden nap bombák hullanak. Az emberek mindenütt meghalnak. Nagyon éhezünk. A háború elpusztít bennünket. Segítséget kérek: legyen vége a háborúnak!”
Youssef, 9 éves, Deir al-Balah
„Sajnálom azokat, akiket elraboltak, és akik távol vannak a családjuktól. Egyetlen gyermeknek sem szabadna anya vagy apa nélkül aludnia.”
Shahd, 8 éves, Jabalia
„Azt szeretném, ha akiket elraboltak, hamar hazatérnének. Talán akkor mi is békében élhetnénk.”
Ahmad, 9 éves, Deir al-Balah
„Ez a háború október 6. óta túl sok ember életét vette el. Arról álmodom, hogy senkitől se vegyék el többé a szabadságot, a reményt és a békét.”
Huda, 13 éves, Beit Hanoun
„Remélem, hamarosan eljön a béke, és akkor mind együtt játszhatunk.”
Yusuf, 6 éves, Jabalia
„Minden édesanya a gyermekéért sír. Azt szeretném, ha minden könny hamarosan megszűnne.”
Salim, 5 éves, Khan Júnisz
„Egy hatalmas robaj és egy légnyomás a földre lökött minket, mintha meglöktek volna. Az első bomba esett le. »Fussunk, fussunk!« – mondta anya, miközben kézen fogott és magával húzott. A bombák nagyon közel csapódtak be. Mindenki futott és kiabált.”
Inna, 9 éves, Kijev
„Amikor elmenekültünk a városunkból, anya nagyon sírt. Én is sírtam, de nem akartam, hogy lássa, nehogy még szomorúbb legyen. A háború csak könnyeket és szomorúságot hoz.”
Sonja, 10 éves, Odessza
„A háború olyan dolog, amit nem szeretnék újra átélni. Csak a béke jó. Ha béke van, anya félelem nélkül mehet ki a földekre, anélkül, hogy attól kellene tartania, hogy bántják.”
Aline, 12 éves, Kishishe – Kongói Demokratikus Köztársaság
„Szörnyű emlékem van a háborúról, mert miatta lettem árva. Édesapám elvesztése a háborúban olyan seb, amely örökre a szívembe vésődött.”
Elsa, 13 éves, Aleppó – Szíria
„Nagyon félünk a táliboktól, el kell hagynunk az országot. Nappal rejtőzünk, éjszaka gyalogolunk. Hideg van, havazik, félünk meghalni.”
Reza, 11 éves, Afganisztán
„A tálibok bebörtönözték az apámat a közösségi és humanitárius tevékenységei miatt. Szinte mindent elvesztettem: apámat, a jövőmet, a barátaimat, az egész életemet. Mégis igyekszem nem elveszíteni a reményt. Mindezek ellenére azt mondom magamnak: egy nap minden jóra fordul, és új, jobb életet kezdünk. Erős maradok, hogy erőt adhassak a családomnak.”
Asma, 13 éves, Afganisztán
„Egy bandához csatlakoztam, mert semmim sem volt. Soha nem jártam iskolába… az utcán éltem, éheztem, nem volt hol aludnom, nem volt ruhám, semmim.”
Pierre, 12 éves, Haiti
„Egy nap arra ébredtem, hogy bum! bum! – repülők és bombák hangjára. Kimentem, és mindenütt félelmet láttam: emberek futottak, sírtak, üres kézzel menekültek. A katonák házról házra jártak, mindent elvittek, és bántották azokat, akik megpróbálták megállítani őket. El kellett menekülnöm a városomból egy másikba, abban a reményben, hogy ott béke lesz. De a béke nem jött el. Ott is visszatértek a háború hangjai, a sikolyok és a félelem.”
Mariam, 13 éves, Dél-Szudán
